Egyéb

Kiegészítők a maximumért

Emlékszem meg a régi telefonfülkékre, amik a sarkon álltak, és az első vezetékes telefonokra. Sok törődést nem igényeltek.  Eleinte szokatlan és furcsa volt a több száz oldalas nagy telefonkönyvből keresgélni az adott személyt, aztán idővel megszokott dologgá vált. Mára már egy telefonszám megtalálása pillanatok kérdése. Gyerekkén a telefonon maximum azt beszéltük meg, hogy mikor találkozzunk egy bunker építésre vagy egy jó focizáshoz.

Így visszatekintve nyugodtabb világnak tűnt, mint most. Ma már szinte egy nyugodt percünk sincs, folyamatosan rohanunk, intézkedünk és mindig előre tervezünk. Az okostelefonoknak már meghatározó szerep jut, hiszen mindig nálunk van, a nap 24 órájában. Ezen keresztül intézzük ügyes bajos dolgainkat. Legyen szó vezetésről, futásról, könyv olvasásról, filmezésről, zene hallgatásról és még megannyi lehetőségről, ezt mind egy kis készülékben megtalálhatjuk. De ezen élmények átélését nagyban segítik a különböző kiegészítők használata. Gondolok itt egy jó fülhallgatóra, ami kiadja a legjobb hangzást, egy jó telefontartóra az autóban a navigációs rendszer használatának megkönnyítésére, esetleg védelmet nyújtó tokokra, és sok más hasznos, sőt néha nélkülözhetetlen dologra.

Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, sokan jártunk már úgy, hogy vettünk valami kiegészítőt, ami meglepő gyorsasággal ment tönkre, ezért hamar ki is dobtuk. Nos, az Atomking esetében megnyugodhatsz, hiszen itt csakis minőségi termékeket találsz. Legyen szó kábelről, telefontokokról, üvegfóliáról, autós tartóról. Minden csupa olyan hasznos dolog, ami biztosítja, hogy ki tudd használni, és élvezni a telefonod nyújtotta lehetőségeket. Egyszerűen add le a rendelésed a www.atomking.hu oldalon, ezt követően pedig csak pár nap, és már kézhez is kapod a kiszemelt termékeket.

Kiegészítők a maximumért Read More »

Milyen szempontokat vegyünk figyelembe, amikor cipőt választunk?

Elég kellemetlen tud lenni, amikor rájövünk, hogy az általunk vásárolt cipőben, amit ugyan a boltban felpróbáltuk, hosszabb viselés után fáj benne a lábunk, a sarkunk, a lábujjunk. Van pár tipp, ami segíthet abban, hogy ne tévedjünk, és ne járjunk pórul, ha lábbelit veszünk.

Fontos, hogy a méret szempontjából inkább legyen pár centivel hosszabb, mint a lábfejünk, hiszen fontos, hogy legyen hely a lábujjunknak mozogni, ezzel el tudjuk kerülni az esetleges kidörzsölődést, ami nagyon sok napra okozhat nekünk kellemetlen perceket. Fontos az is, hogy olyan méretű, anyagú zoknival próbáljunk cipőt, amivel az esetek nagy részében viselni fogjuk. A cipő mélységét tekintve az a megfelelő, ha be tudjuk benne hajlítani a lábunkat, ezzel el tudjuk kerülni, hogy begörcsöljön a lábujjunk.

Kihagyhatatlan szempont a cipő sarka, aminek hibátlanul illeszkednie kell, hiszen az instabil sarok lehetővé teszi a lábfejünk csúszkálását, ami komoly fájdalmakat okozhat, és irritálhatja is a bőrt. A cipőt is érdemes védeni, ha egyszer megtaláltuk a tökéletesen hozzánk passzoló típust, hiszen ahhoz, hogy sokáig hűen szolgáljon minket, szükség van a karbantartásra. Hasznos a sarokvédő cipőre kívülre, sőt, belülre is a saját sarkunk védelme érdekében, elkerülve a kidörzsölődést. Illetve egy nagyon kényelmes talpbetét rendkívül jó szolgálatot tehet.

Milyen szempontokat vegyünk figyelembe, amikor cipőt választunk? Read More »

Honnan jön ez a hatalmas kreativitás? És mitől ennyire sikeresek? Elmondjuk.

133 éve, 1886-ban megalakult egy cég, ami azóta is töretlen népszerűségnek örvend a kozmetikai vállalatok között. Termékei személyes átvétellel, online és katalógus formában is elérhetőek. Lévén kozmetikai termékeket forgalmaznak, az ügynökei, vagy ahogy a köznyelv hívja őket, tanácsadói nagy százalékban nők. Hiszen ki is tudná jobban, mi kell egy nőnek, mint egy nő? Idén egy hatalmas egyesülés alkalmával egy másik céggel egyesülve nagyjából 6,3 millió embernek adnak munkát.

Ha még nem jött volna rá, igen, az Avon, amiről szó van. Magyarországon csak lassan 30 éve élvezhetjük kiváló minőségű termékeit, és rá 1 évre jött a következő egyedi újításuk, az AHA technológia, melyet ők használtak elsőként a világon a bőrfeszesítő krémek gyártásánál. Külön említésre méltó tény, hogy ezzel is kampányolva a női nem mellett, a világon elsőként nevezett ki a cég női vezérigazgatót a vállalat élére.

Illetve aktívan részt vesznek az egyik legalattomosabb női betegség, a mellrák elleni harcban, így felhívva a nők figyelmét a rendszeres nőgyógyászati szűrés fontosságára. Számtalan híresség adta már a nevét és az arcát a kampányukhoz, így még nagyobb körben terjesztve azt a tényt, hogy az Avon a világon egyedülálló a maga nemében, és aki a termékeit választja, esetleg rendszeresen használja is, sosem fog csalódni, hiszen kiváló minőségű készítménynek lehetnek a tulajdonosai.

Honnan jön ez a hatalmas kreativitás? És mitől ennyire sikeresek? Elmondjuk. Read More »

A kecske is jól lakik, és a káposzta is megmarad, avagy hogyan jöjjünk ki jól egy konfliktusból?

Többféle személyiségű emberrel találkozunk életünk során. Kit könnyebb, kit nehezebb kezelni. Azonban sokak számára nem ismeretlen fogalom az asszertív kommunikáció. Nézzük az ellenpólust, a passzív/agresszív kommunikátort. Szétszórt, figyelmetlen, zárkózott, ujjal mutogató, zavart, hangos, saját igazát másokra ráerőltető egyén. Ez sokaknak ellenszenves érzést vált ki.

Az az ember, aki asszertív módon kommunikál, elmondja a saját véleményét, de megkérdezi a másikét is. Kölcsön megoldásra törekszik, észérvekkel támasztja alá, miért van vagy nincs igaza a másiknak, nem vagdalkozik. Nem emeli fel a hangját, nem sértené meg a vitapartnerét, nem alázná meg. Asszertivitásnak nevezzük ugyanis a higgadt viselkedést, amikor a saját érdekeink képviselete mellett elfogadjuk a másik fél érdekeit, véleményét is.

Akiben nincs benne eredendően ez a hozzáállás, az is könnyen el tudja sajátítani, hiszen hamar rá lehet jönni, hogy teljes mértékben kifizetődő módszerről van szó, ami könnyebbé, stresszmentessé teheti az életünket azáltal, hogy nem bonyolódunk felesleges vitába, hanem megtaláljuk az arany középutat. Sok gyakorlás után már rutinosan be tudjuk építeni ezt a fajta kommunikációt, akár a munkahelyen, akár a magánéletben. Hamar megtanuljuk, hogy milyen súlya van a kimondott szavainknak, mennyire megbánthatjuk a másikat egy rosszul megválasztott szóhasználattal.

A kecske is jól lakik, és a káposzta is megmarad, avagy hogyan jöjjünk ki jól egy konfliktusból? Read More »

Milyen szempont alapján válasszunk magunknak telefont?

Ha azt halljuk az ismerősöktől, hogy vettek egy kínai telefont, először nem feltétlen pozitív érzések öntenek el minket. Pedig nem is gondolná az ember lánya, hogy alapvetően ezek a készülékek, noha nem felső vagy luxus kategóriáról beszélünk, igenis használhatóak, és a célnak tökéletesen megfelelnek, sőt, néhányuk még talán jobb is, mint a prémiumkategória pár készüléke.

Ha találunk egy olyan telefont, ami bár nem világhírű, nem annyira ismert, de fokozatosan kezd beleépülni a köztudatba, mindenképpen érdemes vele foglalkozni. És akkor itt ejtenénk pár szót a Xiaomiról. A netes összehasonlítás alkalmával jobbára mindig ők jönnek ki győztesen, ami mindenképpen becsülendő, legyen szó akár szoftveres, akár hardveres tesztről. Ha még esetleg a tartós használat közben sem tűnik fel, hogy kifejezetten alap szintről választottunk, máris megtaláltuk a legjobb telefont.

A Xiaomi éppen ezt fejlesztette tökélyre, így nagyon olcsón képes jó mobilokat készíteni és még csak attól sem kell tartanunk, hogy a márkanévért kell mesterségesen felpumpált, magas árat fizetnünk, pedig már eléggé ismert a cég neve a hazai piacon is, szinte minden boltban megtalálhatóak már. Szerencsére számos Xiaomi szerviz áll rendelkezésünkre, így nem kell attól tartanunk, hogy hosszú időt kell rá várnunk, mire újra használni tudjuk kedvenc készülékünket, gyors, és precíz munkát kapunk.

Milyen szempont alapján válasszunk magunknak telefont? Read More »

Védjük magunkat és egymást is…

Éves szinten több száz munkahelyi baleset történik, ezek mértéke, súlyossága rendkívül széles skálán mozoghat a legapróbbtól a legveszélyesebb sérülésekig. Sokszor nem is vagyunk tisztában, hogy egy-egy feladat elvégzése milyen veszélyeket rejt magában. Van amikor érdemes és van amikor kötelező munkavédelmi képviselőt választani, aki tisztában van a jogszabályokkal, kötelezettségekkel, és rengeteget segíthet az olajozottan működő cég fenntartásában.

A munkavédelem a munkahelyen belüli munkavégzésre vonatkozó egészségügyi és biztonsági követelmények összességét jelenti, ezt törvények, intézményi előírások is támogatják. Célja, hogy megfelelő és biztonságos munkakörülményeket biztosítson a munkavállalóknak. A munkavégzés személyi és tárgyi feltételeit is úgy kell megteremteni a munkát végző ember számára, hogy megelőzhetőek legyenek a foglalkozással összefüggő megbetegedések, vagy akár a munkabalesetek. Gondolunk itt például egy építkezésre, ahol szinte a legnagyobb a munkahelyi balesetek aránya.

Vagy szót ejthetünk egy például egy szuterén irodai környezetről, amikor kicsi, levegőtlen pincében van összezsúfolva sok ember, egy darab mellékhelyiséggel, ami hatalmas kockázat az egészségügyi megbetegedések tekintetében, ha azt vesszük figyelembe, hogy a légkondit legalább fél évente meg kell tisztítani, ami sajnos sok esetben elmarad, nem figyelnek oda erre a vezetőségben, illetve a higiéniai szabályokról nem is beszélve. Amennyiben egy cég, szervezet nem gondoskodik megfelelően, törvényileg megszabott módon az emberek biztonságáról, nem csak azt kockáztatja, hogy baleset, netán haláleset következik be, hanem vaskos büntetésre is számíthat.

Védjük magunkat és egymást is… Read More »

Okos megoldások Apple mániásoknak! 2in1, 3in1 töltő állvány

Nem csodálkozunk azon, hogy az Apple felhasználók száma az évek során egyre csak növekszik, hiszen mind a funkciók, applikációk, mind az eszközök és kiegészítők terén rengeteget fejlődött a márka az utóbbi időben, középpontba helyezve a felhasználók igényeit és azokat a kiaknázatlan területeket, amerre az almás márka még nem kanyarodott el. Azon sem csodálkozunk, hogy aki egyszer is vett Apple terméket, a többi okos eszközét is az Apple termékei közül fogja választani.

Nyilván ebben a szűkebb lehetőségek is közrejátszanak, hiszen az Apple termékek csak egymással kompatibilisek, de a rajongók ezt cseppet sem sérelmezik. Tehát, ha valaki iPhone telefonnal kezdte, időközben biztosan beszerzett már magának egy apple fülhallgatót és egy AppleWatch okosórát is. Ha pedig már ennyire elkötelezettek ezek a felhasználók, a gyártó addig ügyködött, míg létre nem hozott egy 3in1, illetve 2in1 vezeték nélküli töltővel is kombinálható állványt a szeretett almás eszközöknek, ahol az iPhone, az AppleWatch és a vezeték nélküli AirPods fülhallgató is elfér.

Az állvány nem csak kifejezetten esztétikus látványt nyújt, hanem rengeteg praktikus tulajdonsággal rendelkezik, például sokkal helytakarékosabb, mintha csak valahol a polcon vagy az asztalon hagynánk minden nap a kütyüinket. A beilleszthető töltő mindig elegendő energiával látja el az eszközöket, így tényleg több legyet üthetünk egy csapásra. Ráadásul rengeteg színben és változatban kaphatók már a helyes kis állványok. Úgy tűnik, ismét kap egy pirospontot az Apple az okos és dizájnos megoldásért.

Okos megoldások Apple mániásoknak! 2in1, 3in1 töltő állvány Read More »

Minden a mobilok körül forog? Jól látod, ezért is tarts lépést a trendekkel

Mindenki kezében ott van egész nap és ha akrjuk hanem, meghatározza sok folyamatunkat. Mobiltelefon vásárlásán töröd a fejed? Sokan igyekeznek lépést tartani a trendekkel és napjainkban egyre nagyobb trend az online vásárlás. Ez pedig jelentősen megkönnyíti az emberek életét a hagyományos offline boltokban történő vásárláshoz képest. Minden információ azonnal rendelkezésre áll, és még árakban is sokkal kedvezőbbeket kapunk, mint a normál hagyományos boltokban. Persze van, aki előbbire, van aki utóbbira esküszik, az e-Stock.hu pedig mindkét lehetőséget fenntartja a vásárlói számára.

Minden a mobilok körül forog? Jól látod, ezért is tarts lépést a trendekkel

Manapság a legtöbbet neten nézelődnek, hiszen a webáruházakban szinte mindent megtalálsz, amire szükséged lehet. Főként, ha mobiltelefont keresel. A mobiltelefon vásárlása online a legtöbb esetben bárki számára könnyedén elérhető, logikus és biztonságos folyamat.

Viszont a szükséges és megfelelő okos telefon megtalálása annyira nem egyszerű feladat, és a jó döntés sok kutatással is járhat az adott esetben. Hiszen számos szempontot figyelembe kell venni, annak érdekében, hogy jó döntést hozzunk és ne fussunk rá egy számunkra kevésbé praktikus készülékre. A leglényegesebb közülük sokan azt gondolnák, hogy az ár, de ettől ma már fontosabb a vevők számára, hogy a készülék milyen márkával bír. A valódi csúcsminőséget az Apple, a Samsung, az LG, a Sony termékei képviselik, így a kevésbé elterjedt, sok esetben távol-keleti, kínai gyártású olcsóbb mobiltelefonokat sok esetben a vevők elkerülik. Holott lehet azon márkák között is igencsak jó készülékeket találni.

A legtöbb helyen ma már a mobiltelefon vásárlás online történő elvégzéséhez minden segítséget megadnak a webáruházak üzemeltetői. Így a folyamat a korábbiakhoz képest egyszerűbb, olcsóbb, és biztonságosabb is. Ha pedig ebben kételkednénk, akkor elég megnézni a számos pozitív véleményt a neten, melyet a hozzánk hasonló vásárlók adtak le korábbi vásárlásukat követően.

Minden a mobilok körül forog? Jól látod, ezért is tarts lépést a trendekkel Read More »

Amit nem szabad halogatni: kormánybőrözés gyors megoldással

Vannak dolgok, amiket az ember halogat, de a mostani témakörünk gyors megoldásért kiált. Ha a kormány nem a megfelelő állapotban van, akkor az azonnali megoldásért kiállt, mivel a kormánybőrözés esztétikai és biztonsági szempontból is fontos. Ha nincs minden rendben autód, járműved kormányával, akkor az nem csak, hogy nem esztétikus, de még baleset veszélyes is lehet. Ezért célszerű mielőbb felkeresni egy szakértő műhelyt és helyreállítani, vagy javítani a kormány állapotát, hiszen a biztonság miatt egy azonnali és nem elhanyagolandó dologról van szó.

Amit nem szabad halogatni: kormánybőrözés gyors megoldással

Kétségtelen fontos, hogy a kormány állapota és tapintása is a lehető legtökéletesebb legyen. De azt is gondold át, hogy ez egy kézműves folyamat: csak szakértő kollégák tudnak benne segíteni, akár bőr kormány készítés, kormány bőrözés, felújítás és csere formájában.

Ez persze attól függ, hogy a kormány milyen állapotban van, és milyen elképzeléseket szeretnénk megvalósítani. Egy jó műhely, mint a korábban linkelt DF csapata az évtizedes múltnak köszönhetően ebben tud a segítségedre lenni, hiszen gyorsan és költséghatékonyan tudják javítani, cserélni a kormányodat, illetve adott esetben megvalósítani az egyedi elképzeléseidet. Ez pedig egy olyan megoldás, ami hosszú távra megfelelő lehet. Tehát ha szeretnél megoldást a problémádra, akkor csak annyi teendőd van, hogy keresd fel őket mielőbb, és segíteni fognak a tervezéstől a kivitelezésig mindenben.

Amit nem szabad halogatni: kormánybőrözés gyors megoldással Read More »

Potenciazavar? Már a múlté ha te is a megfelelő megoldást választod

Sokan szenvednek tőle és sok párkapcsolatot keserít meg napjaink népbetegsége, mely ugyan a férfiakat célozza, de erőteljesen kihat a párkapcsolataikra is. A potencia zavarokról lesz szó ebben a cikkben, melyek az elmúlt 10 évben egyre több áldozatot követeltek maguknak. A kellemetlen jelenség a párkapcsolatot teljesen szét tudja szedni, hiszen a belső feszültség egyre növekszik és lelkileg igencsak megviseli a férfiakat és nőket is egyaránt.

Potenciazavar? Már a múlté ha te is a megfelelő megoldást választod

Fontos tudni, hogy ma már mindegy az életkor. Egyre inkább érintett a fiatalság is a középkorúak és az idősebbek mellett is. A merevedési zavarok hirtelen jönnek és sokszor azt sem tudjuk, hogy mi tevőek legyünk. Csak azt, hogy erre kell egy gyors megoldás, hiszen kölcsönösen boldoggá tenni egymást fontos a párkapcsolatban.

Kialakulásuknak sok oka van, amibe itt most csak érintőlegesen akarunk belemenni, hiszen megoldást ígértünk a cikkben. Nos ezt azok számára javasoljuk, akik nem komolyabb betegségek mellékhatásaként tapasztalják. Azaz akik a stresszes és túlzottan gyors életvitel miatt küzdenek merevedési zavarokkal. Gyors és olcsó megoldás a kamagra zselé, mely ma már gyorsan és biztonságosan szerezhető be. A linkelt oldalon ellenőrzött forrásból származó termékeket találunk. Illetve minden olyan kérdésre választ kaphatunk, mely felmerülhet ezzel kapcsolatosan.

Használata igen gyors, aktus előtt 30-60 perccel kell előre gondolnunk, majd órákon át élvezhetjük hatását. Csekély esetben ugyan de hallottunk már mellékhatásokról is, melyekkel kapcsolatosan a linkelt weboldal is tesz említést. Nézz szét az oldalon és ha rendelni szeretnél azt is könnyedén megteheted, sőt rendelésed pár napon belül át is tudod venni, így azt kell, hogy mondjam az oldal diszkrét és gyors, valamint biztos forrásból kínál termékeket.

Potenciazavar? Már a múlté ha te is a megfelelő megoldást választod Read More »