Profi munka és tökéletes kivitelezés

Nem olyan régen úgy döntöttünk a férjemmel, hogy szétválnak útjaink. Nem mondom, hogy könnyű időszak van mögöttem, és azt sem mondom, hogy könnyű időszak áll előttem, de egyetlen dolog legalább már biztos, hogy van hol laknom. Persze nem volt ez sem egy könnyű feladat, mert a szüleim házának egy mellék épületi részét tudtam hirtelen csak felújítani és átalakítani, de azt kell mondjam, hogy a gipszkartonozás és egyben a genezisbau munkatársainak tökéletes eredményei abszolút nagy segítségemre voltak nem csak abban, hogy egy élhető és szép otthont tudjak magamnak teremteni, hanem abban is, hogy gyorsan és különlegesen szép eredménnyel záruljon a gipszkartonozás és később a festés munkálata.

Fogalmam sem volt még két hónapja hogy hogyan fogom tudni megoldani a lakhatásomat, hiszen persze a szüleim szinte azonnal felajánlották a segítségüket, sajnos azt kell mondjam, hogy sem anyagi tekintetben nem álltam túl jól, sem szakemberek terén nem volt ötletem sem, hogy kit vagy kiket kérhetnék fel a feladatra, azonban hála a jó égnek a céges prémium pontosan időben érkezett, a barátnőm pedig tökéletes ajánlással juttatott el a genezisbau csapatához, akiknek munkájával a mai napig is tökéletesen elégedett vagyok.

Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy egyrészt ne féljen új életet kezdeni, hogy ha úgy érzi hogy nem boldog és nem teljes az élete, másrészt pedig merjen belevágni olyan kalandokba is, amik a kezdetekkor még csak kilátástalan vágynak tűnnek, mert az élet sokszor a legnehezebb időszakokban is segítséget nyújt számunkra ahhoz, hogy véghez tudjunk vinni valamit ami fontos nekünk és a szívünknek. Én biztosan jól jártam, hogy meg mertem hozni ezt a döntést és a felújításba is belevágtam. Új és boldog életem van. Ez pedig sokszor mindennél többet ér az ember számára.

Profi munka és tökéletes kivitelezés Read More »

A legjobb partnerek a házépítés során

Amikor a férjemmel eldöntöttük, hogy mi bizony kertes házat szeretnénk, és nem is akárhol, hanem egy kifejezetten évek óta kiszemelt területen, a hegyek lábánál, vidéken, a jó levegőn, és saját elképzelések szerint megépítve, akkor bár tudtuk hogy nem lesz könnyű feladatunk, de azt azért nem gondoltuk volna, hogy ennyire nehezen fogjuk tudni kiválasztani a megfelelő kivitelezőket. Nem tudom sajnos azt mondani, hogy az építkezés során minden a legnagyobb rendben ment, és semmi probléma nem volt, mert sajnos volt, hogy egy egész falat kellett vissza bontatnunk, mert amikor észrevettük este, hogy nem a tervek szerint építették fel, már nyilván csak bontással lehetett orvosolni a problémát. Persze a vállalkozó sűrű elnézést kért ebben az esetben is, de hát az idő telt, az anyag fogyott, a ház pedig lassabban épült, mint ahogyan tervezve volt. És ez még sajnos csak a jéghegy csúcsa volt, voltak komolyabb problémák is, és persze felháborodott kivitelező is volt bőven, aki elmagyarázta, hogy a tervek szerint készített el valamit, ami teljesen más helyen volt mondjuk mint a tervrajzon. Persze tőle gyors úton megváltunk.

Sosem gondoltam volna, hogy ha egyszer majd egy kedvenc vagy ha úgy tetszik legjobb csapatot kell választanom, akkor a gázszerelés munkálatát végző szakember gárda fog eszembe jutni, pedig ez így van. A gázszereléstől tartottunk ugyanis a legjobban, de a djgepeszet mindent tökéletesen megoldott. Soha semmilyen probléma nem volt az egész szerelés után, és egy tökéletes rendszert adtak át a folyamat végén, ami a javaslataik alapján csak jobb lett, mint ami az elképzelésünk volt. Hihetetlen jó munkát végeztek és csak ajánlani tudom őket, mert biztos vagyok benne, hogy senki sem fog csalódni az eredményben.

A legjobb partnerek a házépítés során Read More »

Hihetetlen profizmus

A cég ahol jelenleg dolgozom saját gépeket biztosít mindenki számára a munkához, és tényleg mindent azon is csinál mindenki. Asztali gépeink igazság szerint nincsenek is, és én azt tudom mondani, hogy sokkal jobban élvezem így a munkát én is. Hihetetlen jó, hogy akárhol fel tudom csapni a mac gépemet, és bárhol tudom folytatni ott a munkát, ahol abbahagytam, így nagyon mobilissá váltam és ennek köszönhetően hatékonyabban tudok egy-egy problémát vagy feladatot megoldani. Persze az is nagyon nagy könnyebbség, hogy a telefonom és a laptopom hihetetlen gyorsan és egyszerűen tud egymással kommunikálni. Megírok egy jegyzetet a telefonomon és már tudom is szerkeszteni a gépen, de ugyanez a helyzet bármilyen dokumentummal vagy képpel. Rengeteg időt és energiát spórol ezzel meg az ember.

Persze ezzel együtt vannak annak veszélyei is, hogy az embernek minden jegyzete, minden kontaktja és minden dokumentuma egy gépen van elmentve. Nekem pedig senki sem hívta fel a figyelmemet arra, hogy a biztonsági mentés céges szinten nem megoldott, és megmondom őszintén, hogy eszembe sem jutott, hogy nekem ezzel foglalkoznom kellene. Egészen persze addig, amíg el nem romlott a gépem. Pontosabban nem elromlott, hanem sajnos sikeresen betört a kijelzőm, amikor véletlen leesett az asztalomról a gép.

Persze azonnal kétségbe esetem, és elkezdtem megfelelő mac szerviz után nézni, akik profin és gyorsan, nem mellesleg maximális biztonsággal meg tudják javítani a kijelzőmet, hogy használni tudjam minél előbb a gépen és az adataim maximális biztonságban legyenek. Hála a jó égnek az egyik kollégám ajánlotta az expertmobil csapatát, akik tényleg nagyon értenek ahhoz amit csinálnak és egy nap múlva már mehettem is a gépemért. Tökéletesen működik azóta is, és persze a biztonsági mentésre is nagyobb figyelmet fordítok már azóta.

Hihetetlen profizmus Read More »

Hihetetlen finom és védelmet is nyújt

Aki kicsit is foglalkozott már az önmaga egészségének megőrzésével és azzal, hogy egy kicsit tudatosabban válassza meg, hogy mit eszik, milyen alapanyagokat tesz nap, mint nap az asztalra, és hogy mit iszik, és mennyit iszik, tudja, hogy nem csak nagyon finom, hanem ilyen vírusos időszakban nagyon jó hatással is van ránk és a fizikai szervezetünkre a fekete berkenyelé. Én egyszerűen imádom. Persze nem volt ez mindig így, hiszen én sem tudtam, hogy egy egyszerű és kényelmes rendeléssel ma már az otthonomba tudom teremteni ezeket a hihetetlen gyümölcsleveket. Sőt, azt sem tudtam sokáig, hogy hogyan válogassak a piacon fellelhető termékek közül. Melyik valóban minőségi és melyik számít kicsit átverésnek az előállítás folyamata és a doboz tartalma alapján.

Ma már teljesen jól tudok válogatni a termékek között, mert jól tudom, hogy mire kell odafigyelnem. Tudom, hogy minőségi az a termék, ami nem tartalmaz hozzáadott cukrot, ami nem tartalmaz hozzáadott adalékanyagot, vagy bármilyen tartósítószert, ami megfelelő előállítással készül, és gondosan válogatott gyümölcsök adják az alapanyagát. Ezen szempontok szerint nem túl sok termékcsalád marad fenn a rostán, és nekem abból is a legminőségibb és legfinomabb gyümölcslevet már hónapok óta a Simi gyümölcslé adja. Ráadásul tényleg nagyon könnyen és egyszerűen lehet tőlük rendelni, ami még a kényelmet is nagymértékben szolgálja. Mindenkinek csak ajánlani tudom hogy próbálja ki ezeket a gyümölcsleveket. Biztos vagyok benne, hogy nem fog csalódni sem az ízvilágukban, sem pedig az egészségre gyakorolt hatásukban, az élettani hatásukban. Én maximálisan meg vagyok ezekkel a termékekkel elégedve. Sőt, néha már arra kell figyelnem, hogy ne egész nap ezeket akarjam fogyasztani.

Hihetetlen finom és védelmet is nyújt Read More »

Végre rátaláltam

Én nem igazán panaszkodhatok az egészségemre, bár gyerekként előfordult egyszer-kétszer, hogy elég magasra felszökött a lázam, de ezen kívül én orvost nem igazán láttam, még felnőtt koromban sem. Tudom, hogy szerencsés a genetikám is, és azt is, hogy mindent meg is teszek ezért, hiszen rendszeresen sportolok és odafigyelek a táplálkozásra is, na és persze a megfelelő vitamin bevitelre és a pihenésre. Hála a jó égnek így nincs is gondom, sem az izületeimmel sem pedig az izomzatommal vagy a keringésemmel. Közel negyven évesen azonban már előjött egy probléma, amivel tudom, hogy sok nő küzd, és már halottam is rá ezer féle megoldási javaslatot, de sajnos valahogyan egyik sem vált be igazán, a bütyök probléma ugyanis nem javul nálam sem.

Most azonban az egyik barátnőm javulásról számolt be, és ennek kapcsán ajánlott is egy oldalt, a grandstores.hu weboldalát, ahonnan a sport termékek témakörön belül meg tudom rendelni a bütyökvédő korrigáló gélpárnát. Ő azt mondta, hogy egy hete használja ezt a kis gélpárnát, és sokkal látványosabb az eredmény, mint bármelyik megoldási próbálozásnál, amit eddig kipróbáltunk. Hát nekem sem kellett több, azonnal meg is rendeltem, és nagyon gyorsan meg is kaptam a kis párnákat. Azt kell mondjam, hogy most tényleg pozitívan csalódtam ebben a megoldási lehetőségben, mert bár nyilván csodát nem tett és nem állította azonnal helyre az izületet, de nagyon sokat javított már most a helyzeten, hogy egy hete használom én is. Mindenkinek csak ajánlani tudom az oldalt is és ezt a kis párnát is, biztosan nem fognak csalódni egyikben sem.

Végre rátaláltam Read More »

A legújabb kedvencünk

Nem olyan régen úgy döntöttünk a vőlegényemmel, hogy bizony nem fogjuk megvárni az esküvőt azzal, hogy összeköltözzünk és saját családi házunk legyen, hanem először fészket rakunk, és amikor már azt gondoljuk, hogy rendezett és kiegyensúlyozott a közös életünk, akkor állunk az oltár elé. Persze már a kezemet megkérte, de valahogy a közös otthon még hiányzik ahhoz, hogy boldogan és kétsége, kérdések nélkül  tudjunk egymás szemébe nézni és kimondani a boldogító igent. Persze egy ház átalakítása sosem könnyű feladat, embert próbáló, és azt kell mondjam, hogy komoly feladatot jelentett nekünk is és a kapcsolatunknak is, de hála a jó égnek, ezzel be is bizonyosodott számunkra, hogy jól döntöttünk, amikor megragadtuk egymás kezét, és teljesen erős és stabil a kapcsoltunk, szeretjük egymást.

Jelenleg a házikó készen van, most rendeltük meg hozzá az utolsó kiegészítőt a https://leakcioztuk.hu/ oldalról, ahonnan számtalan dolgot rendeltünk már a házba, ez pedig nem volt más, mint egy okos kapucsengő, beépített HD kamerával. Hétvégén fel is kerül a helyére, és akkor már azt mondhatjuk, hogy a ház teljesen készen van. A kerítéssel, a járdával, kerttel, virágokkal és függönyökkel, mindennel együtt. Azt gondolom, hogy ez nem kis feladat. Hatalmas szervezést igényelt, hogy így, egyben kész lehessen és élvezhessük, és nekünk mindez együtt, közösen sikerült. Azt mondanom sem kell, hogy a jövő héten kezdjük az esküvőnk szervezését, mert nem szeretnénk tovább várni. Mindketten egymás házastársaként szeretnénk a jövőben belépni a közös házunk ajtaján, és élvezni az otthon nyújtotta békét és örömöket. Mindenkinek ilyen kapcsolatot kívánok, ilyen boldog, és erős, stabil kapcsolatot.

A legújabb kedvencünk Read More »

A védelem világa

Vannak olyan hibák, amit az emberek nagy része elkövet. Például apple terméket vásárol, de nem vesz hozzá megfelelő tokot vagy fóliát és azt gondolja, hogy vele nem történhet meg az, ami nagyon sok emberrel már megtörtént a környezetében, vagyis hogy összetörik a kijelző vagy épp a hátlap, vagy megsérül a burkolat egy-egy rossz mozdulattól vagy pillanattól. Hogy honnan gondolom ezt? Onnan, hogy én is így gondoltam. Én is azt gondoltam, hogy velem nem történhet meg, hogy az ipadem egyszer csak rosszul esik a földre és nem csak anyagi kár keletkezik, de hatalmas bosszúság is, mivel szervizt kell keresnem és egy ideig biztosan nem fogom tudni használni a gépet a munkában sem.

Pedig létezik egy nagyon egyszerű megoldás a problémára, ami nem más, mint az ipad tokok világa. Nekem is van a telefonomon tok és kijelző védő fólia is, mégsem gondoltam arra, hogy az ipad is hasonló védelemre szorul, főleg akkor, ha az ember gyerekeket nevel, vagy épp utazik minden nap a géppel együtt a munkahelyére és haza.

Én nagyon megtanultam a leckét, hiszen minden nap nagyon sokat használom a munkában a készüléket, amit a rossz mozdulat miatt egészen négy napig nem tudtam használni semmire. Nagyon sok munkám állt és fel is halmozódott, tehát nekem különösen fontos lett, hogy mire a szervízből kihozom a gépet, addigra legyen hozzá egy tökéletes tok, amit az ipadtokok.hu oldalról nagyon gyorsan és egyszerűen meg is rendeltem. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ne várja meg, hogy így pórul járjon, vegyen egy tokot még akkor, amikor nem történt semmi baj, mert hatalmas védelmet nyújt az eszköz és így a gazdája számára is egyaránt, ráadásul manapság már nagyon szép és elegáns tokokat lehet kapni.

A védelem világa Read More »

Legjobb partnerünk

Egy céget rengeteg minden meghatároz. Nem csak a felépítését és működését, hanem a jövőbeni útját, a lehetőségeit, a fejlődése irányát és mértékét. Ezt persze jó hamar felismerni, mert ha meg tudjuk határozni ezeket a paramétereket, akkor könnyen tudunk rajtuk változtatni is, ha azonban ezek rejtve maradnak előttünk, akkor bizony vakon járunk és a vak szerencsére van bízva a sorsunk és a cégünk sorsa is. Én mindig is nagy felelősséget éreztem magamban nem csak a cégem miatt, hanem az abban dolgozó emberek miatt is, hiszen az ő életük, az egzisztenciájuk alapvetően a vállalkozástól függ. Ha az bezárja a kapuit, akkor ezek az emberek is nagyon nehéz helyzetbe kerülnek. Éppen ezért meg is teszek mindent, hogy a lehető legbiztonságosabb formában dolgozzak a céggel egy egyébként is ingoványos talajon, hiszen az agrár szektor rengeteg nem várt eseményt és természeti fenyegetettséget hordoz magában.

Szerencsére mi nagyjából jól sakkozunk a lehetőségekkel, és számos olyan jó és hasznos ötletet tanulhattam meg a nagy öregektől, amik nélkül biztosan nem lennénk ennyire stabil lábon és stabil anyagi helyzetben sem. Elmondhatom, hogy számos nyertes pályázattal a hátunk mögött, minden szükséges eszközzel és felszereléssel rendelkezünk, azokból is a leginkább tevékenységhez és területhez illeszkedő típusokkal, a legjobb minőségben.

És el is jutottunk oda, ami számunkra az egyik legnagyobb segítség, és talán már – már versenyelőnyként is felfogható, a legjobb partnerünk, aki által az összes gépünk beszerzésre került. A https://odisys.hu/ cég ugyanis nem csak igen széles választékkal rendelkezik, hanem hihetetlen szakmai tudás és tapasztalat van a hátuk mögött, amivel folyamatosan segíteni tudnak bennünket, hogy a lehető legjobb gépeket válasszuk. Így aztán nagyon gyorsan és energiatakarékosan tudunk termelni és ha szükséges változtatni a termelési stratégián, ami néha kulcsfontosságú. Az odisys nélkül biztosan nem tudnánk ilyen erős lábakon állni. Igazán hálásak vagyunk nekik és biztos hogy még sok-sok éven keresztül velük oldjuk meg a beszerzéseinket.

Legjobb partnerünk Read More »

Az unokám örömére

A gyerekek a család ékszerei. Vigyázni kell rájuk, de imádjuk őket, csiszolgatni kell őket, és hát nagyon sokszor kis csellel vagy inkább mondhatnám úgy is, hogy az igazság elferdítésével kell őket jobb belátásra bírni. Mi legalábbis nagyszülőként is sokszor élünk ezzel, hogy a gyerek ne érezze magát rosszul amiatt, mert a szülő valamit nem enged meg neki vagy nem kaphat meg valamilyen újdonságot, játékot vagy amit épp szeretne. Az én kisunokám például most új ipadot akar. Hát igen, a mi időnk teljesen más volt. Mások voltak a játékaink, a szokásaink és a lehetőségink is, mivel a szüleink lehetőségei is teljesen mások voltak. Ma ez teljesen normális, és talán így is van jól. A világ változik, és aki nem alkalmazkodik valamilyen szinten ezekhez a változásokhoz biztosan nem fog tudni jól boldogulni benne.

Úgyhogy ő hét évesen szeretne egy új ipadot. Lehet erre sok mindent mondani, lehet tiltani, el lehet ítélni a szülőket is, én inkább arra vezettem rá ezt az apró csemetét, hogy akkor mi lesz a mostanival? Sajnálnia kellene hogy ott porosodjon a szekrényben, eladni meg hát hogyan? Már használta – az ő számára ugye nem létezik használt piac. Legalábbis nem létezett. Mert egészen két hónapig tudtuk azzal csitítani a dolgokat hogy ezt kommunikáltuk felé, egyszer csak előállt az almabazar.hu weboldallal, ahol hirdették az ipad felvásárlás mellett a használt iphonok és mac gépek felvásárlását egyaránt, sőt, az új eszköz beszerzésében is segítő kezet tudnak nyújtani.

Mondanom sem kell, hogy a kisunokám teljes örömöt festett az arcára és csillogó szemmel mondta a fiúnknak, azaz az apjának, hogy akkor mivel mi ezt mondtuk problémának, ő megoldotta, és akkor lehet új ipadje. Hát mondanom sem kell, hogy azért hozzátette még azt is, hogy ő nem akar megfosztani egy kisfiút sem attól, hogy annyira örüljön ennek az ő régi ipadjének, mint ő örült régen. Egy szó mint száz, sarokba lettünk szorítva. De az almabazar.hu csapata nagyon korrekt és lelkiismeretes csapat, így gazdagodtunk egy jó információval – azóta persze egy új ipaddel is.

Az unokám örömére Read More »

A gyerekem új ajándéka

A gyerekek különleges lények. Nem csak a mi életünkben és a családban, de úgy általában is. Számomra mindig egyfajta misztikum jellemezte az ő élethez való hozzáállásuk, a felnőtté válásuk, a személyiségük kialakulása és sorolhatnám, de amióta gyerekem van inkább úgy látom, a megtestesült akaratosság és makacsság ötvözete mind. Vagy csak nekem jutott ki a jóból én nem tudom, de az két gyerekem makacs, akaratos, mindig mindent jobban tud és húsz százalékot sem enged az ő saját kis elképzeléséből.

Éppen ezért már rájöttünk a férjemmel, hogy ha valamit nagyon szeretnénk, mondjuk hogy egy macbooktok folyamatosan használva legyen az egyéként két hónapos gépen, azt nem szabad nekünk kérni, vagy nekünk utasításba adni, hanem úgy kell intézni, hogy a gyerek vágyjon rá. Ekkor mi jófejek is leszünk és jó szülők, mert kérlelés után megadjuk nekik amit szeretnének. Tudom, hogy sokan úgy gondolják ez nem túl szép, de farkastörvények uralkodnak.

Éppen ezért, mi vettünk magunknak a macbooktok.hu oldalról két gyönyörű tokot, és úgy intéztük, hogy a gyerekek láthassák, kedvet csinálva nekik is hozzá. Amikor kérték, hogy ők is szeretnének, elmondtuk neki, hogy csak akkor lehet, ha jól viselkednek, és koránt sem afelé megy a dolog, úgyhogy nem kapnak. Két napig angyalként viselkedtek, majd visszajöttek a kéréssel. Ekkor elmondtuk, hogy ha jó jegyet hoznak egy hónapig, akkor kaphatnak. Természetesen a gyerekeink okosak, tehát ha akarnak valamit azt meg is szerzik, így hát a jegyek is javultak, akkor pedig rendeltünk nekik egy-egy tokot az oldalról, és este nyitottunk rá egy pezsgőt, hogy az embernek nem mindig kell erősnek lennie, néha sokkal jobb, ha okosan intézi a feladatait szülőként is.

A gyerekem új ajándéka Read More »